Blog indul!

2017.03.26 22:58

Kedves Olvasóim!

Bár korábban is sokszor megfordult a fejemben, de mostanra érett meg igazán bennem hogy blogot indítsak a versírás mellett.

A blog főként a spiritualitásról és a személyiségfejlesztésről szól majd, természetesen mindennapi eseményekhez is köthetően. Igyekszek majd tudományos szemszögből is megközelíteni egy-egy témát, mert hiszem, hogy világunkban minden mindennel összefügg és feladatunk, hogy hídat képezzünk az egyes területek között, mert csak így tudunk a teljesség útján célba érni. 

Ugyanakkor, mint minden ember, én is szubjektív szemszögből "figyelem" a világot, így kérlek, nézd el Kedves Olvasó, ha olykor különböző véleményen leszünk :-) A célom mindenképp annyi lesz, hogy elgondolkodtassak,egy kis gondolatmagot elültessek. Többet nem tudok, és nem is szándékozom tenni, hiszen Kedves Olvasó, a saját utadon Neked kell végigmenned. De ha valamire rávilágíthatok, amire idáig nem gondoltál, már megérte.

Addig is, készülök nemsokára egy új verssel, mert már nagyon-nagyon régen jelentkeztem.

Üdv,

Faro

 

 

—————

Vissza