A Földi Életről IX.

Életünkben csak járjuk a köröket,
És nem értjük, miért velünk történnek?
Akár szívből is gyűlölhetjük őket,
Ám az ismétlés szelei elérnek.

Köreink bármennyire is bosszantók,
Addig jelentkeznek, míg meg nem oldjuk.
Számunkra ők a legnagyobb tanítók,
Ha felismerjük, már kisebb a gondunk.

Ahogy kis történeteinket írjuk,
Úgy teremtjük együtt az egész Földét:
Míg a magunk hurkát meg nem szakítjuk,
Csak erősítjük bolygónk saját körét.

A történelem ismétli önmagát...
Háború s béke folyama szüntelen,
Életünket vastag tollal írja át;
Zajlik a hatalomért a küzdelem.

Hódítás, népirtás, és népvándorlás:
Visszatérő motívumaink ezek.
Kicsinyesség, múlóhoz ragaszkodás
a cselekmény, csak mások a díszletek.

E történet egy sokkötetes regény.
Minden egyes embernek minden egyes
földi léte egy-egy szóként benne kél,
de a regény koránt sincs befejezve.

Hogy milyen szóval bővítünk, rajtunk áll.
A szóismétlésnek értelme nincsen,
Ahogy az olyan fejezetért sem kár,
Amely megragadt egy korábbi szinten.      

Vajon képesek vagyunk új szavakat
És új fejezeteket teremteni?
Lelkünk mélyén találjuk a magvakat,
De mihez akarunk velük kezdeni?