A vén Bömbi kálváriája

Elöl hosszában beépítve a sorhat,
Sárhányóknál és ajtónál szépen rohad.
Elvittelek hát a szerelőbácsihoz,
A szaki belőled talán többet kihoz.

Leadtalak Téged kábé két hónapra,
A telefonálásnak nincs foganatja.
Hetekig vendégeskedsz a lakatosnál,
Megszoktam a szitut, mintha nem is volnál.

Majd' másfél hónap után jött a fényező,
Persze a munkát nem hamarkodta el Ő.
Hisztiztem is egy sort, mire megcsinálta,
Nincs ember, aki türelemmel kivárja.

Két hónap után nem bírtam, elhoztalak,
Az alvázvédelem, bakker, még ott maradt.
Vissza kellett vigyelek egy kezelésre,
Muszáj volt átvészelni és ezzel vége.

Ám, mikor dögös motorod beröffentem,
Tudom, nem bánom, ha benned megöregszem.
Minden bosszantó kis hibád megbocsátom,
Az úton úgy megyek Veled, mint az álom.

Talán, nem is baj, hogy nem vagy tökéletes.
Az ember se az, élni mégis érdemes.
Hibátlant igazán lehet-e szeretni?
Hisz' a hiba a jót is magában rejti.