Hazatérés
I.
Zuhan az üveggyöngy és zuhan,
Vonzza őt a végtelen tükör.
Sebesen, a semmiben suhan,
Az üres téren végigsöpör.
Nem messze, az úticéljában,
Megpillant egy gyöngyféleséget.
Ő, szivárvány-hologramjában,
Féltve őrzi a mindenséget.
Egyre közelgő mását látja;
Ütközni fognak, eljött a vég.
Kissé eltorzul a formája,
Szorongatja a nagy sebesség.
Érinti a tükör felszínét,
Túloldalt párja is megtorpan.
Pillanatra megdermed a lét,
Így kapcsolódnak nyugalomban...
II.
A tükröt e békés szövetség
Folyékony üveggé olvasztja.
A gyöngy tölcsért váj belé,
Társával egymásba omolva.
Az üveg engedelmeskedik,
Vastagszik a tölcsér pereme.
Aztán kristályoltár növekszik,
A golyót magasba emelve.
Forogva és pulzálva felfele
Tör a golyó, míg el nem fárad.
A kristálynak is fogy ereje,
És két gömbbé roskad oltára.
Három gyöngyöcske együtt lebeg,
Fodrozódó membránok felett.
Középen horpadt dudor remeg,
S várja a fénylő ékszereket...
III.
Lassan, sorban hullanak alá
Az ékszerek a végtelenbe.
A végtelenbe, hol hajdanán
Ragyogtak együtt, szeretetben.
Az első két golyócska lágyan
Kisimítja a dudort, s közben
Zsenge membránok sokasága
Körös-körül messzire szökken.
A legutolsó gyöngy, legfelül,
Tétován nézi e mutatványt.
Rászánja magát s alámerül,
Végső útján bukfenceket hány.
Igen, hazatér nemsokára,
Dicsőséges az érkezése.
Örömhírré lesz csobbanása,
És szétárad a mindenségbe...
