Metró

Visz reggel a metró, titeket nézlek!
Olvasgat az egyik, tanul a másik,
Harmadik szorongatja a csomagjait,
Az este elkészített ebédtasit.
A negyedik csak áll, mobilozik.
Egy vagyok köztetek, titeket nézlek!

Haladunk egyre életünk metróján,
Nap mint nap vetjük a földbe a magot,
És reméljük hogy kinyílik a virág.
De egyáltalán élvezzük-e a mát,
Vagy szenvedjük a tegnapot s holnapot?
Utazunk együtt életünk metróján.

Elfog az érzés, szeretlek titeket!
Olykor-olykor könnyem öntözi szemem.
Muszáj valahogyan ezt kiírni,
Mekkora érték itt köztetek élni!
Fojt belül a szív és sok már ez nekem.
Szavam elakad, szeretlek titeket!