Ez lesz a második blogbejegyzésem, bár tudom, hogy a kutyát nem fogja érdekelni. De még mindig jobb, hogy valahol kiírhatom magamból.
Szóval, mi is a legértékesebb dolog a világon, mi a legnagyobb kincsünk?
Pénz? Na igen, ez tuti értékes, tuti nagy kincs, és minél több van belőle, annál jobb. De nem, nem ez a legértékesebb.
Elismerés, díjak? Ez is abszolút értékes, hiszen ki ne vágyna rá, kinek nem érték az, ha elismerik, bármilyen területen? De nem, persze hogy nem ez a legértékesebb.
Szeretet? Melegszik...
Az ember életében a legértékesebb az idő... Húúúú, na én sem találtam fel a spanyol viaszt, de sebaj, nincs már új a Nap alatt. Itt szerintem el is vesztettem a kb. kemény 3 olvasómból úgy 2-t. Vagy mind a hármat. Ha egyáltalán volt, mert meg lehet, hogy a statisztikák szerinti 3 olvasó sem igazi olvasó, hanem valami gép.. De sebaj, azért folytatom, szeretek magamnak írogatni :-D
Szóval időből abszolúte korlátozottak a lehetőségeink, mert valaki lehet kőgazdag, sőt egyre kőgazdagabb, de egyszer az is feldobja a talpát.
Ráadásul úgy van kitalálva ez az egész idősdi, hogy periodikusan, 24 óránként újra kezdődik a játék. Ugye ez 1 nap.. És a "kredit" egyre csak fogy...
Ha mondjuk valaki piszkosul szerencsés, és leélt mondjuk 75 évet (magyar átlag állítólag, 2012-es adat), akkor az összesen 75X365 kredit (+szökőévek kreditjei ami kevesebb mint 19, tekintsünk el ettől). Szóval 27375 kredit... Ennél lehet több, de bizony kevesebb is, tehát még a kreditszám se azonos. Senki nem tudja pontosan, mennyije van.
27365 esélye van hogy jól sáfárkodjon a legfontosabb kincsével.
Én a magam kemény 31 évévével, 8 hónapjával, és 24 napjával már letöltöttem (eltékozoltam) 11550 (+6-7-8 szökőnap) kreditet a mai nappal bezárólag, és 11550 esélyt elszalasztottam (vagy legalábbis a többségét) - kemény szám nem? Pedig még csak 31 vagyok...
Szóval ott tartok, hogy 11550 kreditet eltékozoltam. Tanultam, dolgoztam/dolgozom látástól mikulásig.
A napok pörögnek, az emberi kapcsolataim mértéke pedig ugyanilyen ütemben zsugorodik. Mert mindig dolgozni kell. Az a tetves munka, ugye...
Nincs időm elmenni, találkozni, beszélni másokkal. Az emberi kapcsolataim a nullához konvergálnak.
31 évesen odáig jutottam, hogy nincs egyetlen igazi barátom, vagy ha az Élet elém sodort Valakit, aki tényleg igazán a lelkembe látott, azt is eltékozoltam, elherdáltam, semmibe vettem.
A Facebook nagyon hasznos ilyen szempontból. Nem, nem azért mert Úristen, nem lájkolták elegen egy bejegyzésem, nem. De amikor azt látom, hogy születésnapomon jó ha 2 ember felköszönt, névnapomon meg kb 1, az azért elgondolkodtató. Ott valamit nagyon szarul csinálok.
Egy másik példa: szállok le a vonatról hazafelé jövet, és egy egykori iskolatárs, akivel a vonaton többször jól elbeszélgettem, már észre se vesz, nem is köszön, az nem véletlen. Talán mert, amikor többször elhívott valahova, akkor elutasítottam, hogy nem érek rá, mert nem úgy terveztem az aznapot, valamit sürgősen el kell intézzek, vagy a családon belül valakinek nem jó, nem akarja. Egyszer se jó...
Említhetném azt az embert is, akivel középiskolás koromban többször összejártam. Aztán persze az élet máshova sodort mindkettőnket, de mivel nem érdeklődtem iránta, nem fektettem energiát abba, hogy ápoljam a kapcsolatom vele, elsikkadt, és odáig fajult a dolog, hogy már az utcán átnézett rajtam (még ha autóval jött szembe, én meg gyalog az út szélén).
Még említhetném napestig, hány emberrel csináltam meg hasonlót, sőt, sokkal fájdalmasabbat... Szar dolog ezzel szembesülni, na.
Lehet azt csinálom rosszul, hogy soha semmit nem posztolok magamról (a tetves munka ugye, meg úgyse érdekel másokat), nem járok el sehova (a tetves munka ugye), és hétvégén is szűk családi körben tengődöm, ami max. csoportönzés (Müller Péter óta tudjuk), mintsem mély emberi kapcsolatok építése, bővítése.
Írogatok(tam) itt pár szar verset az emberi kapcsolatokról, és fogalmam sincs miről írok.
Az emberek így elkönyvelnek annak, aminek. Egy befelé forduló, érdektelen, érzéketlen, felületes embernek. Belül meg szenvedek, mert nem ez az én arcom. De a hirtelen pálfordulást sem tudnák hova tenni az emberek. Most mi ütött belé? Minek csinálja ezt? Ez fura, ő nem ilyen "szokott" lenni. Ezt is megértem, én sem tudnám hova tenni. Nem így kellett volna anno kezdeni, és nem tartanék itt...
Tudom, nem lehet mindenkivel tartani a kapcsolatot, képtelenség. Meg van hogy az ember szelektál, melyik kapcsolatot tartja értékesnek. De hogy egyiket se tartsam annak..
Engem amúgy nagyon zavar hogy a mi világunkban el vagyunk szeparálva egymástól. Így kell boldogulnunk. Egy maroknyi másikkal jó esetben tartjuk a kapcsolatot. Van aki nagyon szerencsés, és sokkal. Max ennyi. Így leéljük az életünket, aztán jön egy másik élet, ott megint ugyanez, újra és újra. De ez már egy másik történet (lenne)...
Az idő hasonló a pénzhez. Ez is egyfajta "valuta", csak másképp működik.
Az időt egyszerre adod és kapod is.. Olyan nincs, hogy csak az egyik fizet... Valaki másnak adod, és valaki mástól kapod, egyidőben. Tehát megosztjátok egymással a legnagyobb kincsetek - itt nem lehet ügyeskedni. Ha spórolni akarsz, pórul jársz, mert nem kapsz semmit, ha közbe nem adsz - nem kamatozik, nem "fial", ha úgy tetszik.
Az idő egy "különc, közös valuta", és soha nem lesz belőle több, csak egyre kevesebb... A cél az, hogy ezt a valutát fialtassuk..
Aki időt "szentel" (Márai Sándor - Füveskönyv) valaki másra, az a legértékesebből ad valaki másnak, és azt rögtön viszonozzák. Hiába fogy a kredit, ennek van gyümölcse (kamata:-)), a jó emberi kapcsolat. Minél több ilyen elköltött közös valutád van valaki mással/másokkal, annál nagyobb a kamat, és annál gazdagabb vagy...
Ha nem adsz időt, akkor is elfogy a kredited, csak nem kapsz semmit viszonzásul, és valami nagyon hiányozni fog. Méghozzá a "kamat".
Én egy szegény ember vagyok!
Kedves Olvasó! A tanulsága a fentieknek, hogy ne járj úgy, mint én. Azt kívánom, légy nagyon gazdag, minden értelemben, és oszd meg a "kredited" minél többször minél több emberrel, hogy jó sokat kamatozzon! Ez lesz a második blogbejegyzésem, bár tudom, hogy a kutyát nem fogja érdekelni. De még mindig jobb, hogy valahol kiírhatom magamból.
Szóval, mi is a legértékesebb a világon, mi a legnagyobb kincsünk?
Pénz? Na igen, ez tuti értékes, tuti nagy kincs, és minél több van belőle, annál jobb. De nem, nem ez a legértékesebb.
Elismerés, díjak? Ez is abszolút értékes, hiszen ki ne vágyna rá, kinek nem érték az, ha elismerik, bármilyen területen? De nem, persze hogy nem ez a legértékesebb.
Szeretet? Melegszik...
Az ember életében a legértékesebb az idő... Húúúú, na én sem találtam fel a spanyol viaszt, de sebaj, nincs már új a Nap alatt. Itt szerintem el is vesztettem a kb. kemény 3 olvasómból úgy 2-t. Vagy mind a hármat. Ha egyáltalán volt, mert meg lehet, hogy a statisztikák szerinti 3 olvasó sem igazi olvasó, hanem valami gép.. De sebaj, azért folytatom, szeretek magamnak írogatni :-D
Szóval időből abszolúte korlátozottak a lehetőségeink, mert valaki lehet kőgazdag, sőt egyre kőgazdagabb, de egyszer az is feldobja a talpát.
Ráadásul úgy van kitalálva ez az egész idősdi, hogy periodikusan, 24 óránként újra kezdődik a játék. Ugye ez 1 nap.. És a "kredit" egyre csak fogy...
Ha mondjuk valaki piszkosul szerencsés, és leélt mondjuk 75 évet (magyar átlag állítólag, 2012-es adat), akkor az összesen 75X365 kredit (+szökőévek kreditjei ami kevesebb mint 19, tekintsünk el ettől). Szóval 27375 kredit... Ennél lehet több, de bizony kevesebb is, tehát még a kreditszám se azonos. Senki nem tudja pontosan, mennyije van.
27375 esélye van hogy jól sáfárkodjon a legfontosabb kincsével.
Én a magam kemény 31 évévével, 8 hónapjával, és 24 napjával már letöltöttem (eltékozoltam) 11550 (+6-7-8 szökőnap) kreditet a mai nappal bezárólag, és 11550 esélyt elszalasztottam (vagy legalábbis a többségét) - kemény szám nem? Pedig még csak 31 vagyok...
Szóval ott tartok, hogy 11550 kreditet eltékozoltam. Tanultam, dolgoztam/dolgozom látástól mikulásig.
A napok pörögnek, az emberi kapcsolataim mértéke pedig ugyanilyen ütemben zsugorodik. Mert mindig dolgozni kell. Az a tetves munka, ugye...
Nincs időm elmenni, találkozni, beszélni másokkal. Az emberi kapcsolataim a nullához konvergálnak.
31 évesen odáig jutottam, hogy nincs egyetlen igazi barátom, vagy ha az Élet elém sodort Valakit, aki tényleg igazán a lelkembe látott, azt is eltékozoltam, elherdáltam, semmibe vettem.
A Facebook nagyon hasznos ilyen szempontból. Nem, nem azért mert Úristen, nem lájkolták elegen egy bejegyzésem, nem. De amikor azt látom, hogy születésnapomon jó ha 2 ember felköszönt, névnapomon meg kb 1, az azért elgondolkodtató. Ott valamit nagyon szarul csinálok.
Egy másik példa: szállok le a vonatról hazafelé jövet, és egy egykori iskolatárs, akivel a vonaton többször jól elbeszélgettem, már észre se vesz, nem is köszön, az nem véletlen. Talán mert, amikor többször elhívott valahova, akkor elutasítottam, hogy nem érek rá, mert nem úgy terveztem az aznapot, valamit sürgősen el kell intézzek, vagy a családon belül valakinek nem jó, nem akarja. Egyszer se jó...
Említhetném azt az embert is, akivel középiskolás koromban többször összejártam. Aztán persze az élet máshova sodort mindkettőnket, de mivel nem érdeklődtem iránta, nem fektettem energiát abba, hogy ápoljam a kapcsolatom vele, elsikkadt, és odáig fajult a dolog, hogy már az utcán átnézett rajtam (még ha autóval jött szembe, én meg gyalog az út szélén).
Még említhetném napestig, hány emberrel csináltam meg hasonlót, sőt, sokkal fájdalmasabbat... Szar dolog ezzel szembesülni, na.
Lehet azt csinálom rosszul, hogy soha semmit nem posztolok magamról (a tetves munka ugye, meg úgyse érdekel másokat), nem járok el sehova (a tetves munka ugye), és hétvégén is szűk családi körben tengődöm, ami max. csoportönzés (Müller Péter óta tudjuk), mintsem mély emberi kapcsolatok építése, bővítése.
Írogatok(tam) itt pár szar verset az emberi kapcsolatokról, és fogalmam sincs miről írok.
Az emberek így elkönyvelnek annak, aminek. Egy befelé forduló, érdektelen, érzéketlen, felületes embernek. Belül meg szenvedek, mert nem ez az én arcom. De a hirtelen pálfordulást sem tudnák hova tenni az emberek. Most mi ütött belé? Minek csinálja ezt? Ez fura, ő nem ilyen "szokott" lenni. Ezt is megértem, én sem tudnám hova tenni. Nem így kellett volna anno kezdeni, és nem tartanék itt...
Tudom, nem lehet mindenkivel tartani a kapcsolatot, képtelenség. Meg van hogy az ember szelektál, melyik kapcsolatot tartja értékesnek. De hogy egyiket se tartsam annak..
Engem amúgy nagyon zavar hogy a mi világunkban el vagyunk szeparálva egymástól. Így kell boldogulnunk. Egy maroknyi másikkal jó esetben tartjuk a kapcsolatot. Van aki nagyon szerencsés, és sokkal. Max ennyi. Így leéljük az életünket, aztán jön egy másik élet, ott megint ugyanez, újra és újra. De ez már egy másik történet (lenne)...
Az idő hasonló a pénzhez. Ez is egyfajta "valuta", csak másképp működik.
Az időt egyszerre adod és kapod is.. Olyan nincs, hogy csak az egyik fizet... Valaki másnak adod, és valaki mástól kapod, egyidőben. Tehát megosztjátok egymással a legnagyobb kincsetek - itt nem lehet ügyeskedni. Ha spórolni akarsz, pórul jársz, mert nem kapsz semmit, ha közbe nem adsz - nem kamatozik, nem "fial", ha úgy tetszik.
Az idő egy "különc, közös valuta", és soha nem lesz belőle több, csak egyre kevesebb... A cél az, hogy ezt a valutát fialtassuk..
Aki időt "szentel" (Márai Sándor - Füveskönyv) valaki másra, az a legértékesebből ad valaki másnak, és azt rögtön viszonozzák. Hiába fogy a kredit, ennek van gyümölcse (kamata:-)), a jó emberi kapcsolat. Minél több ilyen elköltött közös valutád van valaki mással/másokkal, annál nagyobb a kamat, és annál gazdagabb vagy...
Ha nem adsz időt, akkor is elfogy a kredited, csak nem kapsz semmit viszonzásul, és valami nagyon hiányozni fog. Méghozzá a "kamat".
Én egy szegény ember vagyok!
Kedves Olvasó! A tanulsága a fentieknek, hogy ne járj úgy, mint én. Azt kívánom, légy nagyon gazdag, minden értelemben, és oszd meg a "kredited" minél többször minél több emberrel, hogy jó sokat kamatozzon!
